emilie conrad

- Boldog vagy Emilie? - a tükörképem bámul vissza rám. Szemei vörösek, egészen biztosan sírt a közelmúltban. Haja kócos, sminkje elkenődött, körmeiről lepattogzott már a körömlakk. Pizsamája lóg rajta, a felsőjén van egy kisebb folt: leöntötte magát a reggeli kakaójával. Én lennék ez a személy? Biztos, hogy ez nem egy egyszerű üveglap és mögüle valaki utánozza a mozdulataimat? Magamra sem ismerek.
Próbálom megigazítani a hajamat, de annyira kócos, hogy csak egy fésű segíthet rajta. Jól esne egy forró fürdő, csak én és egy pohár pezsgő, ahogy mindig szoktam. Szipogok, természetesen nincs nálam papír zsebkendő, és bámulom magamat. Nem sietek sehova, nem dolgozok, Daniel meg csak hajnalban jön haza. Szinte minden egyes éjszaka egyedül fekszek le, órákig forgolódok, mire sikerül elaludnom, majd felkelek, mikor szerelmem hazajön és mellém bújik.
Jobb kezem hasamra teszem, végigsimítok rajta. Talán nincs is ott senki, talán csak átvert az az átkozott teszt. Viszont ma reggel rosszul voltam, egész nap csak eszek és mindennél jobban vágyom arra, hogy Dan itthon legyen és ágyba bújhassunk kielégítve mocskos fantáziámat. Minden jel arra utal, de lehet csak beképzelem. Rettegek, hogy apám kiborul, anyám kitagad, a bátyám nekiesik Dan-nek, a húgom sír... és hogy Dan-nek baja esik. Mi van, ha egyszer, csak egyszer nem figyel oda eléggé, esetleg futás közben elbotlik? Elkaphatják, lecsukhatják, hisz ő is rajta van a körözöttek névtelen listáján. Night creeper. A banda, akit átkozok, utálok... utálnám őket? Már a gyűlölet határát súrolják az érzelmeim, amik előbújnak, ha szóba kerülnek vagy csak simán rájuk gondolok. Bevonták Dan-t a mocskos kis világukba, bajba sodorják és kínoznak engem ezzel. Ha igaz, amit remélek, hogy nem, és elkapják... nem akarom, hogy a gyermekünk apa nélkül nőjön fel, mert én ugyan tovább nem lépek az egészen biztos.
- Terhes vagyok. - suttogásomat egy sóhaj követi. - Gyerünk, Em... bátrabban. - biztatom magamat, a csap felé nyúlok és a szélén lévő tesztet veszem a kezembe, rajta a felirattal: TERHES. Újra a tükörbe nézek, miközben ujjaimmal egyre erősebben szorongatom a tesztet.
- Dan... el kell mondanom valamit... - egy kis szünet a drámai hatás kedvéért. - Azt hiszem terhes vagyok!
- Dan, terhes vagyok. Ugye megtartjuk és ott hagyod a night creeper-t? - ezen elvigyorodok, olyan... gyerekes vagyok. A tükör előtt gyakorlom, hogy hogyan valljam be páromnak, gyerekünk lesz. Most már mosolyogva pillantok magamra, oldalra fordulok és felhúzom a felsőmet. Még nem látszik, de csak napok kérdése és már legalább egy kilóval nehezebb leszek. Csípőmet előre tolom, így pocakom nagyobbnak tűnik, végigsimítok rajta.
- Igen, boldog vagyok. - hangom elcsuklik, magamhoz beszélek. Igen, most már teljesen megőrültem. - Apu is boldog lesz és felhagy a veszélyes szórakozásával.
Ajtócsapódást hallok, összerezzenek. Készen állok bevallani neki, készen állok, hogy megtudja az igazságot. Megmosom az arcomat és mosolyogva kimegyek hozzá, szinte futok, hogy megöleljem és megcsókolhassam. De a bátorságomat mintha a fürdőszobában hagytam volna, csak ennyit mondok neki:
- Hogyhogy itthon vagy? Csinálok valami ebédet, mit szeretnél?

Emilie imádtam ezt a lapodat! Az egyik kedvencem, a karaktered magával ragadott. Nagyon jó volt, tényleg, remélem lesz elég bátorságod elmondani Danielnek az igazat és egy nagy boldog családként éltek majd tovább. Nincs mit ragozni, irány a játéktér, gratulálok! <3